A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1985–1989 között[2] végezte el, Szirtes Tamás osztályában. Évfolyamtársa volt többek között Kökényessy Ági, Kautzky Armand, Györgyi Anna és Schnell Ádám.
A főiskola után a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött 1991-ig, majd több évnyi szabadúszás után 2006-tól volt a debreceni Csokonai…
A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1985–1989 között[2] végezte el, Szirtes Tamás osztályában. Évfolyamtársa volt többek között Kökényessy Ági, Kautzky Armand, Györgyi Anna és Schnell Ádám.
A főiskola után a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött 1991-ig, majd több évnyi szabadúszás után 2006-tól volt a debreceni Csokonai Színház, 2010–2013 között Magyar Színház, majd 2013-2024 között a Nemzeti Színház társulatának tagja volt.
Fellépett még többek között a Győri Nemzeti Színház, a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis, a Budapesti Kamaraszínház, a Soproni Petőfi Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a Jászai Mari Színház, a Thália Színház, a Bárka Színház, a Gárdonyi Géza Színház és a Gyulai Várszínház színpadán is. Színpadi szerepei mellett filmekben is látható. Ritkán szinkronizál is.
Díjak, elismerések: XVII. Országos Színházi Találkozó – a Pesti Súgó különdíja (De mi lett a nővel? - Csehov elbeszéléseiből összeállított darabban nyújtott teljesítményéért Gyabronka Józseffel és Honti Györggyel, 1998) Jászai Mari-díj (1999) Story Ötcsillag-díj (2011) XV. POSZT – a színész zsűri legjobb férfialakítás díja (Isten ostora, Nemzeti Színház, 2015) Érdemes művész (2016) POSZT – Legjobb férfi főszereplő (2019) Kiváló művész (2023) Magyar Mozgókép Díj a legjobb férfi mellékszereplőnek (2025)
Színpadi szerepeiből: Arthur Laurents: West Side Story....Doc; Arthur Miller: Az ügynök halála Bánffy Miklós (A nagyúr című műve alapján): Isten ostora....Berik, gót herceg Bereményi Géza: Katharina Blum elveszett tisztessége....Dr. Hubert Blorna Bertolt Brecht: Puntila úr meg a sofőrje, Matti....Pekka Surkkala, bolsevik Boris Vian: Mindenkit megnyúzunk....Apa; Carlo Goldoni: Mirandolina....Ripafratta lovag Csehov: De mi lett a nővel?....Aljosa; Csehov: Három nővér....Andrej Prozorov Csehov: Platonov....Platonov; Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés....Raszkolnyikov Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac....Christian de Neuvillette; Eugene O’Neill: Amerikai Elektra....Brant Euripidész: Iphigeneia....Agamemnón; Euripidész: Oresztész....Meneláosz Füst Milán: Feleségem története....Störr; Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek....Dimitrij Friedrich Dürrenmatt: Play Strindberg....Kurt; Gábor Andor: Ciklámen....Lehotai Galambos Péter, Kovács-Cohner Róbert: Boldogságlabirintus....Sámuel Bence, festőművész, grafikus, költő Hans Henny Jahnn: III. Richárd megkoronázása....Buckingham herceg; Harold Pinter: A szerető....Richard Harvey Fierstein: Kakukktojás....Ed; Harvey Fierstein: Őrült nők ketrece....Dindon; Háy János: Háromszögek....Férfi Henrik Ibsen: Brand....Prépost; Henrik Ibsen: Nóra....Helmer, ügyvéd; Thury Zoltán: Katonák....Udvardy Pál James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget....Frank Chambers; William Shakespeare: Macbeth....Macbeth John Webster: Amalfi hercegnő; Kiss Csaba: Kun László....Kőszegi Henrik Lope de Vega: Furfangosok....Lucindo; Makszim Gorkij: Jegor Bulicsov....Pavlin, pópa Marguerite Duras: Ketten egyedül....Férfi; Mihail Afanaszjevics Bulgakov: A Mester és Margarita....Ha-Nocri Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Sipos Lajos; Molnár Ferenc: Olympia....Kovács huszárkapitány Németh Ákos: Müller táncosai....Horváth Feri; Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója....Popriscsin Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja....Nagelschmidt; Szabó Borbála: Facér pasi naplója....Facér pasi Stanisław Wyspiański: Novemberi éj....Konstantin Pavlovics nagyherceg; Szabó Borbála: Facér pasi naplója....Facér pasi Szép Ernő: Lila ákác....Angelusz papa; Bizonyos úr; Tamási Áron: Vitéz lélek....Lázár Verebes Ernő (Cervantes regénye nyomán, Benyhe János fordítását felhasználva): Don Quijote....Herceg William Somerset Maugham: Imádok férjhez menni....William Cardew William Shakespeare: Ahogy tetszik....Olivér, Orlando bátyja; Witold Gombrowicz: Operett....Wladyslaw William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi....Laertes; William Shakespeare: Szentivánéji álom....Theseus; Oberon William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok....Nemes Böffen Tóbiás
Játékfilmek: Video Blues (1992); Anyád! A szúnyogok (2000); Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (2001); Üvegtigris (2001) Szép napok (2002); Üvegtigris 2. (2006); Liberté '56 (2007); Üvegtigris 3. (2010); Matula kalandpark (2011) Viharsarok (2014); Az unoka (2022); Attila, Isten ostora (2022); Magasságok és mélységek (2022); Hadik (2023) Hat hét (2023); Most vagy soha! (2024)
Tévéfilmek: Holnapra a világ (1990); Kisváros (1994); Szigetvári vértanúk (1996); Mert szabad vagyok (2001); Milleniumi mesék (2001) Kivilágos kivirradtig (2005); Méhek tánca (2007); Hajónapló (2010); Marslakók (2011); Kossuthkifli (2015) A mi kis falunk (2019–); 200 első randi (2019); Aranybulla (2022); Cella – Letöltendő élet (2023)
A Da Vinci-kód
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Jacqes Sauniére
A FELESÉGEM TÖRTÉNETE
Magyar Színház
Iné
A Gézagyerek
Móricz Zsigmond Színház
Herda Pityu
A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék
Magyar Színház
Varville
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében
Magyar Színház
Varville
Bakáts Feszt - Csehov: De mi lett a nővel?
Általános
Aljosa
Bakáts Feszt - Háy János: A Gézagyerek
Általános
Herda Pityu
Bivaly - szuflé
Centrál Színház
Fitti poldi, főgengszter
Bivaly-szuflé
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Herec/čka
Boldogságlabirintus
Nemzeti Színház
Sámuel Bence, festőművész, grafikus, költő
Brand
Nemzeti Színház
Herec/čka
Brand
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Prépos
De mi lett a nővel ?
Thália Színház
Aljosa
De mi lett a nővel?
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Aljosa
De mi lett a nővel?
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Aljosa
De mi lett a nővel?
Stúdió K Színház
Aljosa
Don Quijote
Nemzeti Színház
Herceg
FACÉR PASI NAPLÓJA
Magyar Színház
FACÉR PASI
Feleségem története
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Störr
HÁROMSZÖGEK
Magyar Színház
Férfi
Isten ostora
Nemzeti Színház
Berik
Isten ostora
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Berik, gót herceg
Közellenség
Csiky Gergely Színház
Kohlhaas Mihály
KÖZELLENSÉG
Magyar Színház
Kohlhaas Mihály
KÖZELLENSÉG-
Magyar Színház
Kohlhaas Mihály
Lila ákác, Jászai Mari Színház (Tatabánya) - Magyar Színház (Budapest)
Kálmán Imre Művelődési Központ
Angelusz papa, Bizonyos úr
Márai Sándor: A kassai polgárok
Gyulai Várszínház
Herec/čka
Mindenkit megnyúzunk
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Apa
MITEM - Brand
Nemzeti Színház
Prépost
MITEM - Isten ostora
Nemzeti Színház
Berik, gót herceg
MITEM - Szentivánéji álom
Nemzeti Színház
Theseus/Oberon
Operett
Nemzeti Színház
Wladyslaw
Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé (Gengszterek)
Jászai Mari Színház, Népház
Tapaczkyné, volt bába, Stüszev, helyi orvos, Helmutsenkó, rendőrfőnök, Helmunffy, polgármester, Fitti Poldi, főgengszter
Szentivánéji álom
Nemzeti Színház
Theseus/Oberon
SZÉP ERNŐ: LILA ÁKÁC
Magyar Színház
Angelusz papa, Bizonyos úr
Szép Ernő: Lila ákác
Jászai Mari Színház, Népház
Angelusz papa, Bizonyos úr
Tamási Áron: Vitéz lélek
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Herec/čka
Tavasz ébredése
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Egy férfi
Vitéz lélek
Nemzeti Színház
Lázár
Vitéz lélek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Lázár
Vitéz lélek - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka
Győri Nemzeti Színház
Lázár
W. Shakespeare: Szentivánéji álom
Gyulai Várszínház
THESEUS/ OBERON
W. Shakespeare: Szentivánéji álom
Gyulai Várszínház
THESEUS/ OBERON
W. Shakespeare: Szentivánéji álom
Gyulai Várszínház
THESEUS/ OBERON
Weöres Sándor: Psyché
Gyulai Várszínház
Zedlitz Báró
Weöres Sándor: Psyché
Gyulai Várszínház
Herec/čka
Weöres Sándor: Psyché
Gyulai Várszínház
Zedlitz Báró
Weöres Sándor: Psyché
Gyulai Várszínház
Zedlitz Báró
Ponuky
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.