1985–1989 között a Táncsics Mihály Gimnázium diákja, első publikációja ebben az időszakban, 1987-ben jelent meg. Az ELTE BTK magyar-francia szakán szerzett diplomát 1996-ban, majd az ELTE-n a Magyar Irodalomtörténet tanszéken doktorált. 1994-ben már a JPTE Francia Tanszékén tartott kurzust a belga irodalomról.…
1985–1989 között a Táncsics Mihály Gimnázium diákja, első publikációja ebben az időszakban, 1987-ben jelent meg. Az ELTE BTK magyar-francia szakán szerzett diplomát 1996-ban, majd az ELTE-n a Magyar Irodalomtörténet tanszéken doktorált. 1994-ben már a JPTE Francia Tanszékén tartott kurzust a belga irodalomról. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia Tanszékén tanított 1996 és 2013 között docensként. Vörös Istvánnal együtt indította a kreatív írás programot, amelynek egyik vezető oktatója volt. 1999 és 2013 között a Nagyvilág című folyóirat szerkesztője, 2000-től 2005-ig a Dokk.hu internetes folyóirat egyik alapító szerkesztője volt. A Magyar Írószövetség és a JAK tagja, 1997-ben a Magyar PEN Club titkára volt. Irodalmi tevékenysége mellett fényképei a Kalligram, a Kortárs és a Liget című folyóiratokban jelentek meg. Párok című első önálló kiállítása Kaposvárott, Piliscsabán, majd Budapesten, az Írószövetség Klubjában volt látható.
Díjak, ösztöndíjak, elismerések: 1991: Művészeti Alap ösztöndíj 1992: Gérecz Attila-díj 1995: MAOE Hidas Antal-jutalma 1995: TEMPUS-ösztöndíj a brüsszeli ULB egyetemen 1997: a kárpátaljai Pánsíp folyóirat és az Írószövetség szonettpályázatának fődíja 1997: az Első Soproni Bordalverseny Különdíja 1998: a Société des Gens de Lettres Illyés Gyula-díja 1998: Soros-ösztöndíj 1999: a belga Kulturális Minisztérium Műfordítói Díja (Prix de traduction littéraire de la Communauté Française de Belgique) 1999: Hajnóczy Péter prózaírói ösztöndíj 1999: NKA ösztöndíj 2000: A Kortárs Irodalmi Központ és a Petőfi Irodalmi Múzeum Vörösmarty-pályázatának díja 2000: József Attila-díj 2001: Déry Tibor-díj 2002: Palócföld, Mikszáth-pályázat III. díj 2002: Salvatore Quasimodo-különdíj 2002: Új Forrás interjúpályázat fődíja 2003: Móricz Zsigmond-ösztöndíj 2004: A párizsi Centre National du Livre műfordítói ösztöndíja, 2004. 2004: Év Gyermekkönyve díj (A buta felnőtt) 2005: Katona József drámaírói alkotói támogatás (Édes Anyanyelvünk, 2.) 2005: Örkény István-ösztöndíj 2006: NKA drámaírói ösztöndíj 2007: Aranyvackor-pályázat, a Móra kiadó díja 2008: NKA drámaírói ösztöndíj 2008: Év Gyermekkönyve díj (Kövér Lajos aranykeze) 2009: Anyanyelvi Pályázat I. díja 2009: XIV. Drámaíróverseny díja 2009: Európai Költészeti Akadémia Pegazus-díja 2009: Szép magyar könyv 2009 - Elismerő oklevél a Részeg elefánt kötetért 2010: NKA drámaírói támogatás 2010: Együtt lenni jó! - mesepályázat fődíja 2010: NKA forgatókönyvírói támogatás 2010: Vilmos-díj 2010: Janikovszky Éva-díj 2011: Salvatore Quasimodo-különdíj 2013: Prima Primissima díj 2013: Győri Könyvszalon alkotói díj 2021: Magyarország Babérkoszorúja díj2022: Bárka-díj 2024: Stephanus-díj 2026: Kossuth-díj