Festőművész (díszlettervező).
1976-ban születtem Budapesten. 1978-tól Szigetszentmiklóson élek, itt végeztem álltalános iskolai tanulmányaimat. 1989-től a helyi INSULA rajzszakkörben kezdtem foglalkozni rajzolással, majd festészettel.
Tanárom:
Somogyi György és Puha Ferenc. 1994-ben érettségiztem a Kaffka Margit Gimnázium rajz tagozatán.
Tanárom:
Kovács Károly. 1995-ben felvételt nyertem a Magyar Képzőművészeti Egyetem felső szakára.
Mesterem:
Molnár Sándor. 2000-ben diplomáztam, s lettem hivatalosan is festőművész.
1994-től Patay László mellett segédként részt vettem.
Murális munkák:/secco-festés/ kivitelezésében.
– Ráckeve 1994
– Topolya 1995
– Lukanénye 1996
– Sukoró 1997
– Gesztely 1999
– Szegedi Dóm 1999
– Szegedi Dóm kupolája 2000
A Ráckevei Képtárban és Dunaharazstin a kortárs gyűlyteményben szerepelek egy-egy képemmel.
Díj:
 a diplomamunkámat a Pannon Color díjjal jutalmazták.
Csoportos kiállítások:
– Főiskolai csoportos kiállítások.
– a Pon-Ton csoporttal Nagytétény 1999, Tata 1999. – DPS kiállítás 2000-ben /Domján-Puha-Somogyi/ – Szigetszentmiklós, Város Galéria.
Önálló kiállítás:
– 1997, novemberében önálló kiállításom volt Ráckevén a Keve Galériában.
– 2000, Kaffka Margit Gimnázium.
							 
			
			
									
						
															
									
										
										
											
												A KÖR-EDDA musical
												Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												CYRANO
												Showtime Event Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dolcsaja Vita
												Belvárosi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Eisemann Mihály: HYPPOLIT, A LAKÁJ zenés vígjáték
												Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Erich Segal, Nagy Miklós: LOVE STORY romantikus musical
												Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Farkas és Piroska - becsületsértési per
												ICON Produkció Színházi Közhasznú Egyesület
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HAIR - Rado - Ragni - Macdermot/Sziget Színház
												KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HÓFEHÉRKE - Családi Musical
												Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Honfoglalás
												RaM Colosseum
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Honfoglalás - Siófok
												RaM Colosseum
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HONFOGLALÁS Sziget színház előadása
												KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hungalórum
												Showtime Event Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												János Vitéz
												Showtime Event Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												János Vitéz nem aktív
												Showtime Event Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												JÁNOS VITÉZ zenés játék ÚSZ tavaszi bérlet 2. ea.
												Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Jézus Krisztus Szupersztár-Webber-Rice/ Sziget Színház
												KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Jimmy musical
												Mátra Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												Koltay-Szűts: Honfoglalás
												Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												LÚDAS MATYI zenés népi játék
												Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mágnás Miska
												Showtime Event Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nemzeti Lovas Színház: Honfoglalás - Történelmi rockopera
												Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nemzeti Lovas Színház: István, a király
												Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sziget Színház DÓZSA GYÖRGY, A NÉP FIA családi musical - őszi bérlet 1. előadás
												Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.